Himnusz / The Hungarian National Anthem

A költemény a magyar történelem fontos mozzanatait mondja el sorban (a II., III., IV., V. versszak a múltat mutatja be; a VI., VII. a jelent; a VIII. versszak a jövőt is bemutatja). A felsorolásból kiderül, hogy Mátyás halála és Mohács után változott az ország sorsa rosszra (logikai ballépés: a mongolok sokkal előbb voltak, mint Mohács, de Kölcsey előbb a pozitívumokat, utána a negatívumokat akarta felsorolni). Kölcsey szerint bűneink végzetes következménye a belső viszály és a ránk támadó török és tatár csak isten ostora. Az első és az utolsó versszak a verset egy keretbe foglalja. Mindkét versszak imaszerű, Istenhez való fohászkodás. Az első egy nagyon erős felszólítással kezdődik. A költő az áldást kéri Istentől a magyarság további harcaihoz, jólétéhez. Az utolsó versszak ellentéte ennek, a vers végkövetkeztetése. Gyenge, könyörgésszerű, már lemond a harcról és csak egy kis alamizsna békéért könyörög. A Himnusz címe ellenére egy Istenhez könyörgő ima.

A Himnuszt szakértők a világ legkomorabb, és talán a leginkább pesszimista himnuszának tartják. Persze már maga a dallam is valamiféle nagyon ünnepélyes, drámai hangulatot sugall, a szöveghez illően. Erkel Ferenc komponálta a zenéjét. Kölcsey viszont sohasem hallhatta énekelni művét, évekkel a halála után zenésítették meg.

 

HIMNUSZ                                                  THE HUNGARIAN NATIONAL ANTHEM

Isten, áldd meg a magyart                         O, my God, the Magyar bless
Jó kedvvel, bőséggel,                                  With The plenty and good cheer!
Nyújts feléje védő kart,                               With Thine aid his just cause press,
Ha küzd ellenséggel;                                  Where his foes to fight appear.
Bal sors akit régen tép,                               Fate, who for so long did’st frown,
Hozz rá víg esztendőt,                                Bring him happy times and ways;
Megbűnhődte már e nép                            Atoning sorrow hath weighed down
A múltat s jövendőt!                                    Sins of past and future days.

Öseinket felhozád                                       By Thy help our fathers gained
Kárpát szent bércére,                                 Kárpát’s proud and sacred height;
Általad nyert szép hazát                           Here by Thee a home obtained
Bendegúznak vére.                                     Heirs of Bendegúz, the knight.
S merre zúgnak habjai                              Where’er Danube’s waters flow
Tiszának, Dunának,                                 And the streams of Tisza swell
Árpád hős magzatjai                                 Árpád’s children, Thou dost know,
Felvirágozának.                                          Flourished and did prosper well.

Értünk Kunság mezein                             For us let the golden grain
Ért kalászt lengettél,                                 Grow upon the fields of Kun,
Tokaj szőlővesszein                                  And let Nectar’s silver rain
Nektárt csepegtettél.                                  Ripen grapes of Tokay soon.
Zászlónk gyakran plántálád                   Thou our flags hast planted o’er
Vad török sáncára,                                    Forts where once wild Turks held sway;
S nyögte Mátyás bús hadát                      Proud Vienna suffered sore
Bécsnek büszke vára.                                From King Mátyás’ dark array.

Hajh, de bűneink miatt                            But, alas! for our misdeed,
Gyúlt harag kebledben,                            Anger rose within Thy breast,
S elsújtád villámaidat                               And Thy lightnings Thou did’st speed
Dörgő fellegedben,                                    From Thy thundering sky with zest.
Most rabló mongol nyilát                        Now the Mongol arrow flew
Zúgattad felettünk,                                    Over our devoted heads;
Majd töröktől rabigát                               Or the Turkish yoke we knew,
Vállainkra vettünk.                                   Which a free-born nation dreads.

Hányszor zengett ajkain                          O, how often has the voice
Ozmán vad népének                                  Sounded of wild Osman’s hordes,
Vert hadunk csonthalmain                     When in songs they did rejoice
Győzedelmi ének!                                        O’er our heroes’ captured swords!
Hányszor támadt tenfiad                          Yea, how often rose Thy sons,
Szép hazám kebledre,                                My fair land, upon Thy sod,
S lettél magzatod miatt                              And Thou gavest to these sons,
Magzatod hamvvedre!                               Tombs within the breast they trod!

Bújt az üldözött s felé                                 Though in caves pursued he lie,
Kard nyúl barlangjában,                          Even then he fears attacks.
Szerte nézett s nem lelé                             Coming forth the land to spy,
Honját a hazában,                                     Even a home he finds he lacks.
Bércre hág és völgybe száll,                     Mountain, vale – go where he would,
Bú s kétség mellette,                                   Grief and sorrow all the same –
Vérözön lábainál,                                       Underneath a sea of blood,
S lángtenger fölette.                                   While the eyes of orphans shed.

Vár állott, most kőhalom,                         ‘Neath the fort, a ruin now,
Kedv s öröm röpkedtek,                             Joy and pleasure erst were found,
Halálhörgés, siralom                                Only groans and sights, I trow,
Zajlik már helyettek.                                  In limits now abound.
S ah, szabadság nem virúl                        But no freedom’s flowers return
A holtnak véréből,                                       From the spilt blood of the dead,
Kínzó rabság könnye hull                         And the tears of slavery burn,
Árvánk hő szeméből!                                  Which the eyes of orphans shed.

Szánd meg Isten a magyart,                     Pity, God, the Magyar, then,
Kit vészek hányának,                                 Long by waves of danger tossed;
Nyújtsd feléje védő kart                              Help him by Thy strong hand when
Tengerén kínjának.                                    He on grief’s sea may be lost.
Bal sors akit régen tép,                              Fate, who for so long did’st frown,
Hozz rá víg esztendőt,                               Bring him happy times and ways;
Megbünhődte már e nép                           Atoning sorrow hath weighed down
A múltat s jövendőt!                                   All the sins of all his days.

Kölcsey Ferenc 1823                                  Translated by: William N. Loew 1881


Eredeti kotta oldal a Himnuszból / Original sheet from Himnusz

Be Sociable, Share!

    Leave a Reply

    Your email address will not be published. Required fields are marked *